A BLW egyik különlegessége, hogy a baba aktívan részt vesz a családi étkezésben, és saját ritmusában fedezi fel a falatokat. A tapasztalatszerzés során előfordulhat, hogy a kezdetekben inkább játszik ...
A stylist, a sminkes és a fodrász szakemberek átalakításával kívül-belül drasztikus változáson mentek keresztül ezek a nők.
A hivatalos nyugdíjfolyósítási dátumok szerint 2025-ben is a legtöbb hónapban 12-én utalták a nyugdíjakat. Ugyanis a főszabály szerint a hónap 12. napján utalnak a nyugdíjasoknak, amennyiben pedig az ...
Nem csoda, hogy rengeteg szívecske érkezett közös posztjukra, hiszen jó látni, hogy ennyi év után is megmaradt köztük a harmónia. Farkasházi Réka egy korábbi interjújában azt is elárulta, hogy bár ...
Ha igazán édes és tartalmas házi snack-re vágysz, akkor a csokoládéval, mogyoróvajjal és datolyával készült édesség neked való. Mindössze három hozzávalóra van szükség hozzá, előnye, hogy percek alatt ...
Az apró célok kitűzése, a rendszeres erőfeszítés, a nehézségek leküzdése és a hibalehetőségek elfogadása mind hozzájárulhat ahhoz, hogy a gyerekekben megszilárduljon a hit: képesek önállóan is elérni ...
Budapest születésnapján, november 17-én egyszerre emlékeznek meg a fővárosban Pest, Buda és Óbuda egyesítéséről, valamint a Nagy-Budapest létrejöttéről. A magyar fővárosba évente körülbelül 6 millió ...
Megszületett az ATV műsorvezető szerelmespárjának első gyermeke: ennyire cuki fotóval jelentették be
Az ATV két műsorvezetője, Somos András és Gulyás Eszter 15 évvel ezelőtt talált egymásra, azóta boldog párkapcsolatban élnek. Júliusban jelentették be egy megható fotóval, hogy első babájukat várják.
Lady Frederick Windsor, Károly király másodunokatestvérének, Lord Frederick Windsornak a felesége lerántotta a leplet arról, milyen a királyi család tagjának lenni valójában.
Diana Wynne Jones A vándorló palota című könyve egy lebilincselő fantasy, amelyben Sophie Hatter különleges utazásra indul Howl varázsló rejtélyes palotájába.
A Magyar Posta Zrt. arról tájékoztatta ügyfeleit, hogy 2025. november 15. 17 órától november 16. 18 óráig országos informatikai adatközponti karbantartás miatt a posták nem tudnak szolgáltatást ...
A diófa levele évszázadok óta csodaszernek számít a népi gyógyászatban. Főzetét külsőleg borogatásként használhatod ekcéma, égési sérülések, napégés vagy akár ízületi fájdalmak esetén. A pattanások, ...
Some results have been hidden because they may be inaccessible to you
Show inaccessible results