Letöltendő börtönt kért az ügyészség a FÉLMILLIÁRDOS (!) TRÁGYADOMB ügyében – posztolta Hadházy Ákos a Facebook-oldalán. A független képviselő emlékeztetett, hogy a bócsai ügyről van szó, aminek ...
Új dallal és klippel jelentkezett pénteken Majka. A képzeletbeli Bindzsisztánban játszódik, amelynek miniszterelnöke a rapper. A sztori szerint televíziós interjúja előtt igazságszérumot csepegtetnek ...
Évek óta hagyomány Krasznahorkai László magyar kiadójánál, a Magvetőnél, hogy az irodalmi Nobel-díj bejelentését a munkatársak együtt nézik Dávid Anna igazgató szobájában. – Minden évben eljátszottunk ...
A magyar szabadság eszméjére hivatkozva kezdte beszédét Orbán Viktor, az ünneplő magyarokat határon innen és túl megszólítva. Szerinte a magyar szabadság eszméje évszázadok óta gomolyog az idő és a ...
Úgy döntöttünk, útjára indítjuk a Digitális Polgári Körök első országjárását – jelentette be Facebook-oldalán Orbán Viktor, arra hivatkozva, hogy „október 23-án nemcsak Budapest utcáin, de az online ...
Nem gondolta, hogy akkora lavinát indít majd el Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde – erről is beszélt Kompország című műsorunkban Lendvai Ildikó, majd ironikusan megjegyezte, nyilvánvalóan semmilyen ...
Dömötör Csaba fideszes európai parlamenti képviselő leplezi le eu-s civil szervezetek propaganda hálózatait a 2025-ös Tusványoson, az Alapjogokért Központ és a Mandiner közös rendezvényhelyszínén ...
A ragadós száj- és körömfájás vírus miatt lezárt állattartó telep Kisbajcson 2025. március 18-án (Fotó: Magyar Hang/Grimm Balázs) – A páros ujjú patásokat érintő ragadós száj- és körömfájás ...
Ezúttal egy családi stockfotó alapján kanyarított a Tisza Párt köré pornóbotrányt a kormánypropaganda. A hasonló képeket cikkek, reklámok illusztrálásához szokás használni, azokat ügynökségektől ...
Homonnay Gergely író, újságíró a DK Gyere bátran, Magyarország! címmel tartott kampányrendezvényén a XIII. kerületi Szent István parkban 2018. április 6-án (Fotó: MTI/Balogh Zoltán) Az Erzsi for ...
Sarkadkeresztúr határában van egy ágyú, de nem ezért kérdeztem a helyieket a háborúról. Az ezerháromszáz fős békési község egyike azoknak a településeknek, amelyek polgármesterei június 3-án szinte ...
Results that may be inaccessible to you are currently showing.
Hide inaccessible results